Jön, jön, jön az euró! Persze, benne van az alaptörvényben, hogy a magyar fizetőeszköz a forint, de ha a gazdasági miniszter azt mondja, hogy pár év múlva jöhet az euró, akkor az príma. Tízből kilenc közgazdász ezt valószínűleg kívánatosnak is találná, és a gondolat népszerű lehet mind a gazdasági szereplők, mind a lakosság körében.

A sokéves európai stagnálás, a jegybankok egyeztetett kamatpolitikája, az alulértékelt forint egyaránt segíti a magyar gazdaságot az ún. maastrichti kritériumokhoz való közeledésben. Egy ilyen döntéshez azonban nem elég, ha a technikai paraméterek megfelelőek. Mivel pedig a nemzeti valuta megtartásának fontosságáról sok magas szintű nyilatkozat elhangzott az elmúlt években, és az euróhoz való átmenet már a váltás előtt két évvel feltételezné a forint-euró árfolyam rögzítését (ERM-II), az ominózus bejelentéssel kapcsolatban kételyeink támadhatnak.

Vajon összeegyeztethető-e a Brüsszellel, Strasbourggal, Frankfurttal való folyamatos konfliktus egy olyan hirtelen megvilágosodással, miszerint az euró bevezetése reális is, meg jó is volna nekünk? Csak akkor, ha elfogadjuk, hogy a kormányzat tudathasadásos állapotban van; hol ezt mondja, hol azt, időnként változó szereposztásban.

Az EU-ból való brit kilépés (Brexit) egy ok lehet az euró-szerelem fellángolása mögött. A brit népszavazási eredmény hibahatár fölött megnövelte az EU népszerűségét nálunk is, és ez legalább egy kikacsintást megér a kormányzat részéről (amely egyébként nap mint nap meg akarja állítani Brüsszelt). Másrészt a Brexit megnöveli annak az esélyét, hogy az ősszel a londoni pénzügyi gondok hullámokat keltsenek más térségekben is; nem árt előre üzenni a piacoknak: ez itt a stabilitás szigete, akár az eurót is bevezethetnénk, ha akarnánk.

Az euróhoz azonban nemcsak hogy EU-tagság kell, hanem több és szorosabb együttműködés az MNB és az Európai Központi Bank (ECB) között. Itt az MNB-nek új fejezetet lehetne nyitni az értekezésben; ehelyett inkább emlékezzünk meg arról, hogy egy másik miniszter (és a kormányszóvivő) alig pár napja adott hangot annak: nem biztosak abban, hogy a további EU-tagságra szavaznának egy erről rendezendő népszavazáson. Még szerencse, hogy a két miniszternek két külön kabinetet hoztak létre.

Végső soron a kormány egészének kellene, hogy legyen konzisztens Európa-politikája, ám ez nem látható. Nálunk az EU inkább csak univerzális bűnbak – sokkal inkább, mint más országokban. A kormányzati kommunikációban az Európai Bizottság, vagy annak székhelye, Brüsszel szinte csak negatív összefüggésekben szerepel. Sajnos, az elmúlt hat év “erőfeszítéseivel” sikerült elérni, hogy ez fordítva is igaz: Brüsszelben, és általában az európai közbeszédben Magyarország szinte mindig mint negatív példa, fekete bárány kerül szóba.

Ehhez viszonyítva kell értékelnünk, hogy a héten a külügyekben, külgazdaságban, multikkal való speciális megállapodásokban illetékes minisztérium felröppentette: szívesen átvállalnánk az Egyesült Királyságtól a 2017 őszére esedékes tanácsi elnökséget. Indoklás: 2011-ben is nagyon jól teljesítettünk; az akkori magyar elnökség csodájára járt a fél világ.

Nos, azóta a britek valóban be is jelentették, hogy lemondanak az elnöklésről, és különféle felajánlások és ötletelések után ki is alakult a várható forgatókönyv: minden jövőbeli soros elnök eggyel korábban kezd az eredeti tervhez képest, kezdve az észtekkel.

Mondhatnánk ezután, a külügy (vagy hogy is hívják) részéről ez is csak egy napi PR-patron volt, nem is érdemes tovább rágódni rajta, van bőven gumicsont ezen kívül is. A hamiskás akcióban azonban benne van sok minden, ami részben jellemhiba (idegen tollakkal való ékeskedés), részben pedig egy párhuzamos valóság fenntartásának igénye, annak érdekében, hogy az egyszeri rádióhallgató tényleg elhiggye: Magyarország a legjobbak között teljesít, és ezt már ellenfeleink is elismerik.

Magyarország tényleg jól teljesítette, eredményesen zárta a 2011 első felében betöltött elnökséget. Azonban a nagyköveteket, akik azt előkészítették, már korábban, szinte azonnal a 2010-es kormányváltás után elmozdították helyükről. A szakdiplomaták nagy része helyén maradt 2011 nyaráig, amikor is sokukat menesztették. Újabb szórás következett 2014-ben, vagyis mára alig maradt hírmondó azok közül, akiknek az öt évvel ezelőtti siker köszönhető.

Az EU-elnökséggel járó feladatok teljesítéséhez a teremfocitól és a keleti viszonylatú sefteléstől eltérő tapasztalatokra, szaktudásra van szükség. Hiába a sok testcsel és szájhősködés, mindenki tudja, hogy ez a felkészültség ma hiányzik a külügyi és külgazdasági állományból. A mindent önkényesen értelmező, napi barbatrükkökkel operáló külpolitika azt is megnehezíti, hogy az ország álláspontját komolyan vegyék olyan fórumokon, ahol az EU működésének megjavításáról szóló viták zajlanak.

Andor László írása eredetileg a Vasárnapi Hírek 2016. július 23.-i számában jelent meg “Tudathasadás” címen.