Széky János, az Élet és Irodalom szerkesztőjének előadása a „Mi jön az irányított média után” c. konferenciánkon
Az előadás legfontosabb állításai:
- A magyar médiaszíntéren a piaci logika már a kezdetekkor sem érvényesült
- A rendszerváltás után mesterségesen két pártra kalibrált médiapiac jött létre
- 2010 után egy egypártrendszer-alapú logika következett, amely egy nyomtatott és online sajtóra is kiterjesztett új médiatörvénnyel jött létre
- A jelenlegi helyzetben zajló adás-vételek során pedig már nem mindig lehetünk biztosak abban, kit találunk egy-egy cégháló végén
Széky János előadása nyitányában megállapította, hogy Magyarországon sohasem volt normális a médiapiac. Véleménye szerint a rendszerváltás utáni médiapiac történetében három történeti fázis különböztethető meg. Az első az 1988-tól az első média törvényig. Ebben az időszakban jelent meg a piacgazdaság, ám a médiával a politikai elit nem igazán tudott mit kezdeni. Tudták ugyan, hogy jól lehet keresni vele, ám a régi reflexek miatt nem illeszkedett a piacgazdasági logikába.
Érdekes példa erre az időszakra a Mai nap és a Reform lapok esete. Mint ismeretes, 1988-ban megszűnt hazánkban a cenzúra. Elindult a Reform című politikai hetilap, amely kvázi pártoktól és társadalmi szervezetektől független volt, bár annyi előnye volt, hogy a főszerkesztője egy magas rangú hálózati személy volt, aki közel állt az állambiztonsági szervekhez, így a belső információkat első kézből kapta. Az újság hamar sikeressé vált, nagy olvasóközönséget tudhatott magáénak. Ezzel egy időben indult el a Mai Nap, ami egy bulvárosabb irányultságú újság volt, és a Reformhoz hasonlóan rendkívül nyereséges volt. Később a lapok tulajdonosi jogának egy részét el tudták adni a világszerte jól ismert Rupert Murdochnak. Ezután csökkenni kezdett a lap eladási száma és később visszakerült állami tulajdonba. Az eset tanulsága, hogy a lap körüli adás-vételen és a kilencvenes évek zavarosában való halászatán mindenki keresett, kivéve az igazi kapitalistát: Murdochot. Ez egy torzított piac volt, mesterséges kereslettel. A rendszerváltást követően, elég sokat késett a pártok közötti konszenzussal létrehozott médiatörvény.
A következő időszakban az egypártrendszeri rutint felváltotta a de facto kétpárti egyensúly. Immár duális pártlogika érvényesült, számos íratlan etikett volt érvényben a felek között. Ám ez sem működött úgy, mint egy tényleges piac. A manipulált műsorszórási jogokkal felruházott média szereplők hatalmas bevételekre tettek szert. Ennek ellenére a rendszer úgy működött, hogy az állam gyakorlatilag megteremtett egy védőburokban lévő piacot, amelynek az volt a lényege, hogy a média szereplői ne nagyon szóljanak bele a közügyekbe és a politikába, csak „szórakoztassanak és tejeljenek”.
A harmadik szakaszban felbomlott ez a viszony, a kétpárti rendszer visszaalakult egypártivá. Az új médiaszabályzásban egyedülálló, hogy minden területre kiterjed, és Széky szerint ez hatalmas probléma. Bár a kormány szereti más országok médiatörvényeiből kiszemezgetni azokat a pontokat, amellyel a hazai szabályzás legitimitását próbálják védeni, az összkép szinte egyedülálló. Ugyanis az, hogy az audiovizuális médiaszabályozás jellemzően szabályzó vagy cenzúra jellegű, ez máshol is így van. Azonban az írott sajtóra máshol nincs állami felügyelet, ezzel Oroszország mellett nálunk létezik csak ilyen szabályozás.
Széky János meglátása szerint elkezdődött egy negyedik fázis, amelyet az fémjelez, hogy a formai jogi szabályozás minden látszata megszűnt. Míg évekkel ezelőtt a Médiatanács még kifogásolta az Axel Springer és a Ringier egyesülését, addig mostanra semmiféle „áljogászi indok” nincsen más szereplők fuzionálására. Ennek komoly következményei lesznek, ugyanis a tulajdonosi viszonyok egyre átláthatatlanabbakká válnak, melyet mintha néha még a kormány se lát át, ezáltal pedig nem tudja, mit szabadít rá az országra. Jó példa erre, a Klub Rádiót és a 168 órát kiadó cég esete, melyet látszólag egy brit médiaipari szereplő mentett meg, ám kiderült, hogy a szálak sokkal messzebbre vezetnek. Ugyanis a tényleges tulaj egy New York-i poszt-szovjet, ukrán oligarcha, aki olyan gazdasági tőkével rendelkezik, amiről Mészáros Lőrinc álmodni sem mer.
