Léderer Dániel, a Milestone Intézet alapító-igazgatója előadása a “Milyen legyen a jövő iskolája?” című konferenciánkon
Az előadás fontosabb megállapításai:
- Konszenzus van abban, hogy problémák vannak az oktatásban, a megoldást illetően azonban már nincs egyetértés
- Az oktatás célja: rugalmas, gondolkodó, alkotó egyének képzése
- Fontos, hogy kézben tartsuk a technológia felhasználását az oktatásban, amely alapot ad a tudáshoz való egyenlőbb, demokratikusabb hozzáféréshez
- A jövő iskolájában a pedagógus szerepe felértékelődik
- A munkaadók bevonásával a költséges, gyorsan változó technológiák, innovációk is eljuthatnak az iskolákba
Ma már konszenzus van abban, hogy a magyar oktatásban problémák vannak. Ezekre a problémákra, melyeket a friss OECD PISA eredmények konkrétan, számszerűsítve is megjelenítenek, megoldást kell találni – mondta el előadása felütésében Léderer Dániel, a Milestone Intézet alapító-igazgatója, majd azzal folytatta, hogy ezek a problémák minden szereplőnél lecsapódnak: a pedagógus leterhelt, a diák szintén, a tudás, melyet megkap, használhatatlan, a munkaadók nem tudnak felvenni egy jó friss diplomást, az egyetemek szintén a felvételizők hiányosságaira panaszkodnak.
Léderer Dániel szerint azonban a probléma mélyebben gyökerezik, méghozzá abban, hogy a megoldást illetően nincs konszenzus. A probléma megoldásának elsődleges feltételét teljesítettük: látjuk, észleltük a problémát. A következő lépés az, hogy definiáljuk, mit akarunk elérni. Ezen a ponton az előadó felidézte Marx látomását a jövő emberéről, aki reggel halász, délben vadász, estefelé pedig kritikai kritikus, anélkül, hogy valójában halász, vadász vagy kritikai kritikus lenne. Ez az ideálkép amit a XXI. század oktatásának el kell érnie: olyan diákok képzésére van szükség, akiknek nem csak egy kizárólagos tevékenységi köre van, hanem kiképezhetik magukat bármely tevékenységi körben, rugalmas gondolkodóvá, aktív emberré képesek válni. Ennek elérésében három főbb eszközt sorolt fel:
- A technológiai fejlődés, mely alapot ad a tudáshoz való egyenlőbb, demokratikusabb hozzáféréshez, hatékonyabbá és elérhetőbbé, valamint mérhetővé teszi a tudás hozzáférését, agilissá teszi a képzést. A technológia egy eszköz, segítség tud lenni az oktatásban, Magyarország számára pedig kiemelkedően fontos lehetőség, főleg most, az óriási technológiai változások, fejlődés korában. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy az oktatás is tulajdonképpen egy kísérletező labor, ami nagyon veszélyes is tud lenni. A nagyvonalú és jó szándékú technológián alapuló ötletek implementálása az iskolarendszerben nem mindig hozzák meg a várt eredményt, de ezt el kell tudni fogadni. Nem elég önmagában a technológiai változás, ha nem megfelelően használjuk ki. A technológia esetében is a legfontosabb az, hogy lássuk, mire akarjuk használni azt, Léderer Dániel radikális reform helyett okos finomhangolást javasol.
- A tanár felértékelődő szerepe, aki a jövő iskolájában útbaigazítóként, segítőként, mentorként jelenik meg. Ehhez sok időre és erőforrásra van szüksége, de a frontális oktatás felváltásának köszönhetően felszabaduló energia becsatornázódhat a tanárhoz, melyet személyes mentorálásra fordíthat. Ehhez mindenekelőtt szüksége van arra a társadalmi, anyagi megbecsülésre is, hogy diákjai életében meghatározó szerepet tölthessen be.
- Elengedhetetlen a harmadik felek, kapcsolódó szereplők (egyetemek, munkahelyek) bevonása a közoktatásba oly módon, hogy ne ők diktálják az oktatás irányát, mégis mindenki számára előnyös módon, tudásukra építve segítsék az oktatást. Az olyan költséges funkciók, mint pl. egy labor fenntartása, a naponta változó technológiai innovációk átadása kiszervezhetőek lennének olyan tudásközpontokba, ahol a diákok rendelkezésére állnak – a főleg természettudományos tárgyak tanulásában, kipróbálásában hasznos – jól felszerelt biológiai, kémiai laborok, költséges gyorsan változó technológiák.
A zárásban Léderer Dániel kitért arra is, hogy ugyan nem lehet minden igénynek megfelelő központi megoldást kitalálni, mégis fontos, hogy legyen egy egységes, központi elgondolás az oktatás szervezéséről, a különféle szereplők lehetséges feladatairól. Fontos, hogy kézben tartsuk a technológia felhasználását az oktatásban, a munkaadókat tudatosan kell bevonni az iskolákkal való együttműködésbe, és egy olyan oktatási rendszerre van szükség, ahol az iskolában valódi vita van, mely a tanár megnövekedett szerepére épül. Az előadó zárszóként az optimizmus fontosságát hangsúlyozta: szerinte Magyarország jó helyzetben van. Nagy a probléma, de van igény a változtatásra, a technológiai innováció korszakának elején járunk, melyet ha képesek vagyunk ügyesen kihasználni, előre tudunk törni.
