Lattmann Tamás, nemzetközi jogász, a migráció jogi környezetéről és a Schengen zóna előnyeiről és fenntarthatóságáról tartott előadást „Határkő: szétverheti-e a Schengen zónát a bizalmatlanság?” című konferenciánkon.
Az előadás legfontosabb megállapításai:
- Az 1951. évi genfi menekültkonvenció személyes üldöztetéshez kötötte a menekültstátusz megadását, ma már ez feloldódott
- A Schengen zóna legfőbb értéke nem a papírok nélküli utazás, hanem a gazdasági előnyök, amivel minden bent lévő ország nyer
- A Schengen zóna olyan bizalomra épült, ami mára megfogyatkozott
- A migrációt szinte lehetetlen aktuálpolitikai dimenzióban megoldani
- A Schengen zóna kisebb módosításokkal megerősíthető, de ehhez ésszerű, tényeken alapuló párbeszédre van szükség az államok között, amit nem az adott politikai vezetés rövid távú politikai érdekei határoznak meg
Lattmann Tamás a következőkben ismertette a migrációt szabályozó jogi környezet helyzetét. Az 1951. évi genfi menekültkonvenció a gyakorlatban már feloldódott. Ennek értelmében az volt jogosult a védelemre és menekültstátuszra, aki esetében a személyes üldöztetés bizonyítható volt. Tehát, ha valaki egy háborús országból azért menekült el, mert nem akart “részt venni” a harcokban, akkor a genfi konvenciót szűken értelmezve nem volt jogosult a védelemre, hiszen személyesen őt, célzottan nem üldözték. Ez természetesen tarthatatlan állapot volt, ezért a regionális együttműködési szinteken olyan jogrendszer alakult ki, amely ezt a szabályozást enyhítette. Így például az EU-s jogrendszer alapján a személyes üldöztetés már nem kritérium, elég a háborús, polgárháborús környezet is a menekültstátuszra való jogosultsághoz. Az előadó szerint erről lehet vitatkozni és vannak is jogos kérdések, de azt nem lehet csinálni, hogy hatályos jogszabályokat látványosan nem tartunk be és ellene hergeljük a lakosságot.
A szakértő kiemelte, hogy a Schengen zóna legfontosabb értéke nem az, hogy papírok nélkül utazhatunk, sokkal fontosabbak a forintosítható gazdasági előnyök. Ezek elsősorban a nemzetközi kereskedelemmel, szállítmányozással foglalkozó cégeknél jelentkeznek, hiszen az áruk gyorsabban, hosszú ellenőrzések nélkül tudnak mozogni a zónán belül. Fontos megjegyezni, hogy a schengeni egyezmény egy politikai bizalomra épült rendszer, amely szintén egy migrációs válsághelyzet közepette jött létre. 1997 környéki migrációs válságban a politikai válasz a közös megoldás volt, és így került közös hatáskörbe a menekültpolitika és a határvédelem. Ez a bizalmi rendszer azonban láthatóan megbomlott mára, ami elsődlegesen egy politikai válságot jelent, és a migrációs válság csak egy része ennek, de nem elsődleges okozója.
Az előadó úgy látja, akkor lehet válaszokat, elveket meghatározni a következő évekre, ha az aktuálpolitikai érdekek hátrébb húzhatók a képletből. Ha ez megvalósul, a schengeni rendszer alapvetően ki tud tartani, hiszen sokkal több komolyan vehető politikai érdek szól mellette, mint ellene. Az előadó kifejtette, hogy találhatók olyan megoldások, amelyek úgy növelik a lakosság biztonságérzetét, hogy közben a zóna gazdasági előnyei is fenntarthatók maradnak.
Amennyiben ez nem sikerül, el lehet gondolkodni egyfajta korlátozottabb schengeni rendszer kialakításán akár határellenőrzések részleges helyreállításával, de minden ilyen intézkedés növelni fogja az összes emberre jutó költséget. Összességében arról nem érdemes vitatkozni, hogy a következő években növekedni fog-e a migrációs kihívás, épp ezért valójában minden európai polgár és politikai szervezet abban érdekelt, hogy populizmus nélkül, értelmesen lehessen megtalálni mindenki számára elfogadható megoldásokat és szabályokat.
