Migráció mindig is volt az emberiség történetében. Európában 2015-ben tetőzött egy új hullám, aminek alapvetően háborús háttere van. Habár csak kis hányada indult el annak a potenciális embertömegnek, akiket a szíriai, afganisztáni és pakisztáni válsághelyzetek érintenek, az Európai Unió sem technikailag, sem politikailag nem tudta kezelni a helyzetet. Ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását Balázs Péter, volt külügyminiszter és európai biztos, a CEU egyetemi tanára „Határkő: szétverheti-e a Schengen zónát a bizalmatlanság?” című konferenciánkon, ahol jellemezte az Európát érő új migrációs hullámot és keletkezési lehetőségeit.
Az előadás legfontosabb megállapításai:
- A migráció egyidős az emberiséggel
- Most új kultúra képviselői jelennek meg egy időben, nagy tömegben: korábban európai menekültek érkeztek, most közel-keletiek
- A helyzet kezelését 3+1 folyamatra kell bontani: mentés, azonosítás, befogadás és +1, a megelőzés
- 2015-ben Európa nem építette ki a szükséges kapacitásokat a helyzet kezelésére
- A kvótarendszer ötletét fordítva vezették elő: előbb voltak meg a keretszámok, mint a politikai konszenzus, ez pedig megkönnyítette az aktuálpolitikai keretezést a megoldáskeresés helyett
Európa számára új adottság, hogy míg korábban közvetlen szomszédokból érkeztek menekültek (Jugoszlávia, Románia), most távolabbról érkeznek, más kultúrával és szokásokkal. Több országból érkeznek, vegyes állampolgársággal, amely további nehézségeket ró a kontinensre. A bevándorlók vegyes indítékkal rendelkeznek, ők maguk se mindig tudják, hogy politikai vagy gazdasági menekültek, ami azonban nem új keletű dolog, ez mindig része volt a migrációnak. E mellett nagyon erős illegális üzlet telepedett a migrációra, ami nem meglepő, hiszen ahol fizetőképes kereslet van, ott azonnal megjelenik a kínálat is, amit kicsiben Magyarországon is láthattunk 2015-ben az embercsempészektől.
Balázs Péter 3+1, egymásra épülő kezelési folyamatot különített el: 1) mentés, 2) azonosítás, 3) befogadás és +1) a megelőzés. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy míg a tengeren magától értetődő a mentés, addig a szárazföldön ez sokszor elmarad, pedig a humanitárius segítség itt is elengedhetetlen és ennél a pontnál nem lényeges a menekülők származása, vagy menekülésük oka. Külön folyamat az azonosítás, hiszen minden állam felel azokért, akik a területére lépnek, és felel azért, hogy kiszűrje az esetleges csalásokat és veszélyforrásokat. Az ezt követő folyamat a befogadás és az integrálás, ahol tudatosítani kell, hogy kötelezettségekkel jár a befogadás és a bevándorlónak kell alkalmazkodnia az adott kultúrához és szokásokhoz. Ezen a ponton felmerül még a kérdés, hogy ki válasszon célországot: a menekült dönthessen szabadon, vagy a tagállamok szabják meg. Ha párhuzamként az ’56-os magyar menekültek esetét nézzük, ott nem választhattak szabadon célországot az emberek, oda mehetek, ahova engedélyt kaptak. A mostani rendszer, ahol a menekültek szabadon választhattak célországot, Svédország és Németország fenntarthatatlanul nagy terhelését eredményezte.
A mentés, azonosítás és befogadás három különböző attitűdöt igényel, amelyeket nem szabad összekeverni úgy, ahogy az Magyarországon is történt. A mentés során az állam részéről humanitárius hozzáállás szükséges, és nem agresszív fellépés. Az azonosításnál meg kell jelennie a kormányzati szigornak, és itt már nem lehet engedékenynek lenni, mert a kormány felelőssége a biztonsági kockázatok kiszűrése. Végezetül a befogadás stádiumánál indokolt leginkább a szigor, hiszen itt nyújtja a legtöbbet a befogadó állam, így itt is követelheti meg a legtöbbet. Itt kell elvárni, hogy a betelepült a fogadó ország kultúrája és szokásai szerint integrálódjon.
A +1) folyamat a megelőzés, ami az embercsempészet megelőzése, a forrásországok gazdasági támogatása és a háborús gócpontok felszámolása. Ez nem megy egyik percről a másikra, de Németország és Olaszország élen jár ezekben az intézkedésekben.
A tömeges migráció mind a három szinten kapacitásproblémákat vetett fel. Nem voltak elegendőek a menekültek átmeneti várakozását támogató táborok férőhelyei és az élelmezés is szegényes volt. Nem voltak elegendőek az azonosításhoz és a kérelmek kezeléséhez szükséges kapacitások, valamint a befogadáshoz és elhelyezéshez sem voltak adottak a feltételek.
Balázs Péter előadása végén a kvótarendszert értékelte. Véleménye szerint ez egy nagyon rossz ötlet volt, mert a technikai megoldás megelőzte a politikai megoldást, azaz előbb volt meg egy valamilyen mechanizmus, mint az egyetértés a közös cselekvésben. Nem volt meg a nyugvópont, azaz a politikai konszenzus a kvótarendszerről, amikor a konkrét kvótaszámok napvilágra kikerültek. Balázs úgy látja, először meg kellett volna állapodni abban, hogy mindenki részt vállal a menekültek befogadásában, népességszám és nemzeti jövedelem szerinti arányosságban, hogy ne 4-5 országra háruljon a teher, és csak utána lett volna szabad meghatározni a konkrét számokat. Így sokkal kisebb tér maradt volna az aktuálpolitikai populizmusra, és könnyebben kezelhető lett volna a jelenség egésze.
