Forgács Imre, intézetünk tanácsadó testületi tagjának írása a nepszava.hu-n jelent meg 2019. február 2-án.

A populista nemzetmentők sokkal könnyebben ragadják meg az emberek képzeletét, mint azok, akik unalmas gazdasági jogszabályokkal, netán a technikai normák vagy az adójog fontosságával érvelnek.

Sokan leírták 2015 után az Európai Uniót. Jogosan kérik rajta számon, hogy nem tesz semmit a Brüsszel szidalmazásából élő populisták ellen. A menekültválság ugyan valamelyest enyhült, de távolról sincs megoldva. Ráadásul Olaszország jobboldali, idegengyűlölő kormánya nemrég nyerte meg a költségvetési vitát az Európai Bizottsággal (EB) szemben.

A látszat azonban néha csal: ha Brüsszel enged, az nem feltétlenül a gyengeség jele. A Brexit-folyamat teljes csődje mutatja, hogy az európai egységes piac jóval erősebb a populistáknál. Már-már megalázó volt, ahogy Theresa May – a kilépési megállapodás parlamenti elutasítását követően – előállt az úgynevezett B-tervvel. Semmi újat nem mondott: nem akar második népszavazást, de az ír határról szóló pótmegoldásról (backstop) újra tárgyalna az EU-val. May beszéde után a nagy bejelentésre váró újságíróknak egy igen szerény hírrel kellett beérniük. Az uniós állampolgárok a letelepedési engedély iránti kérelmeiket a jövőben regisztrációs illeték befizetése nélkül adhatják be.

Brüsszel ereje abban van, hogy az európai integráció lassan hetven éve épül. A ma még 500 milliós egységes piac a globális gazdaság egyik meghatározó szereplőjévé vált. Ez azt is jelenti, hogy a hatalmas áruforgalmat, a pénzpiacok működését, a fogyasztók védelmét vagy a légi közlekedés biztonságát uniós jogszabályok tömegei biztosítják. A brit vállalatvezetők ezreit – a hazafias szónoklatok helyett – inkább az érdekli, hogy 2019. március 29. után mennyi vámot, adót és járulékot kell majd fizetniük. Az EB láthatóan nem aggódik; a Brexit mellett, más fontos kérdésekkel is foglalkozik. Néhány hete például bejelentették, hogy az uniós adójogban komoly változtatásokra lenne szükség. A gazdaság szempontjából létfontosságú adóügyekben a tagállamok jelenleg egyhangú szavazással döntenek. Márpedig Európa nemzetállamainak közös érdeke, hogy ez a jövőben ne így legyen. 27 tagállam esetében ugyanis a vétójog semmiféle érdemi együttműködést nem tesz lehetővé – mondjuk az amerikai vagy a kínai versenytársakkal szemben.

A Brexit-dráma

A brit parlament alsóházában hetek óta szinte minden a Brexitről szól. A képviselők szenvedélyesen érvelnek a kilépés vagy a bennmaradás mellett, s néha színpadra illő jeleneteket adnak elő. Ilyenkor a jobb sorsra érdemes Speaker (házelnök) mindenkit túlkiabálva próbálja fenntartani a rendet. Látszólag teljes a káosz. A felszólalások többségéről azonban elmondható, hogy – a Hamlet Poloniusát idézve – „őrült beszéd, de van benne rendszer”.

Theresa May például a vészesen közelgő március 29. ellenére is csak az időhúzásra játszik. Nyilván tudja, hogy a brit kormány és az EU által már aláírt, de a brit törvényhozásban elutasított kilépési megállapodást nem lehet újratárgyalni. Ráadásul az Európai Parlament (EP) ezt a vitát jogi eszközökkel is le kívánja zárni. Erre utal, hogy – sajtóhírek szerint – az EP alkotmányügyi bizottsága megindítja az eljárást, amelyben a tagállamok a szerződést az alsóházi döntés ellenére is ratifikálni fogják. May azzal is tisztában lehet, hogy az ír határkérdés Brüsszel legnagyobb jóindulata mellett sem oldható meg. A határ csak akkor maradhat szabadon átjárható, ha Észak-Írország a végleges szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséig a vámunióban marad. A napokban a lengyel külügyminiszter „egységbontó” módon vetette fel a pótmegoldás ötéves időtartamhoz kötését. Biztató fejlemény, hogy javaslatát a minisztertársai azonnal lesöpörték az asztalról. Theresa May tehát csak arra vár, hogy az utolsó pillanatban valaki félrerántja a kormányt. A parlament esetleg mégis elfogadja a kilépési megállapodást vagy Brüsszel hajlandó lesz „alternatív” megoldást keresni az ír határral összefüggő pótmegoldáshoz képest. Ez utóbbira semmi esély, miután az Európai Tanács elnöke ezt a brit alsóház legutóbbi ülése után azonnal kizárta. Szóvivője szerint a backstop része a kilépési megállapodásnak, amelynek az újratárgyalása nem lehetséges.

Jeremy Corbyn látszólagos szerencsétlenkedésében is „van rendszer”. A brexitista zászlóvivő Boris Johnsonhoz hasonlóan ő is nagyon szeretne miniszterelnök lenni. Egy előrehozott választás azonban több kockázattal is jár. Egyrészt a toryk ostoba és felelőtlen politizálása ellenére sem vehető biztosra a munkáspárti győzelem. Másrészt nem lenne bölcs dolog éppen az utolsó felvonás idején a jelenlegi miniszterelnöktől átvállalni a felelősséget. Így marad a taktikázás: a Munkáspárt csak May „B-tervének” semmitmondó, időhúzó jellegét látva kérte a parlamenttől, hogy egy újabb népszavazás kiírásáról vagy a kilépés elhalasztásról döntsenek. A január 29-ei alsóházi ülés azonban megint nem tisztázott semmit. Továbbra sem tudható, hogy a britek hogyan képzelik el a jövőbeli kapcsolataikat az EU-val. A képviselők csak a már ismert szerepeiket adták elő és a dráma folytatódik.

Gazdasági-jogi kényszerek

Jellemző, hogy a parlamenti szócsaták még most sem az igazán fontos kérdésekről szólnak. A megoldatlan problémák tömegéből egyetlen területet kiragadva, igen tanulságos a svéd nemzeti akkreditációs testület elemzése az áruforgalom várható zavarairól (Swedac – Brexit and technical regulations for goods). A száraz, technikai anyag a nem-szakértők számára is megdöbbentő információkat közöl.

Azt mindenki természetesnek tartja, hogy bármilyen termék, fogyasztási cikk csak akkor kerülhet kereskedelmi forgalomba, ha megfelel a nemzetközi vagy uniós szabványoknak, az élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi és hasonló előírásoknak. A nemzetközi kereskedelem egyszerűen nem működhet e technikai normák sokasága nélkül, s az akkreditációs szerveknek kell biztosítaniuk, hogy ez a bonyolult rendszer az egész világon összehangoltan működjön. A bürokráciát sehol nem szeretik, de például az amerikai kormányzat mostani – alig több mint egy hónapos – leállása már számos élelmiszer-biztonsági problémát okozott.

Az egyes árucikkek minőség-ellenőrzését a kölcsönös elismerés elve alapján végzik. Ez azt jelenti, hogy minden tagállamban működnek kijelölt minőség-ellenőrző szervezetek. Ha ezek bármelyike megállapítja egy adott termékről, hogy az megfelel az előírásoknak, akkor az általa kiadott tanúsítványt a többi 27 tagállamban is elfogadják. A Brexit egyik következménye az lesz, hogy az Egyesült Királyság minősítő szervezetei elveszítik az „európai” státuszukat. A brit vállalatoknak a kilépés után már az EU 27-ek valamelyikében működő minősítő szervezettől kell a forgalomba-hozatalhoz szükséges tanúsítványokat beszerezniük. Márpedig ez – a vámok mellett – tovább fogja növelni a vállalati költségeket, az időveszteségről nem is szólva. Tekintettel a brit gazdaság méreteire, igen nagy összegekről lehet szó, ám az ilyen apróságokkal eddig a „nagypolitika” még csak nem is foglalkozott.

Adóreform (is) kell

Mint utaltunk rá, az EB az igazán fontos ügyekben azért határozott álláspontot képvisel a „brüsszelező” populistákkal szemben. Ennek újabb fontos jele az a 2019 januárjában közzétett tervezet, amely az adópolitika döntéshozatali reformjáról szól. A Bizottság elképzelése szerint az egyhangúságról – több lépésben – a többségi döntéshozatalra kellene áttérni.

A tagállamok először azokról az intézkedésekről döntenének többségi szavazással (vagyis lemondanának a vétójogukról), amelyekkel az adócsalás és az adókijátszás elleni küzdelmet próbálják összehangolni. A második lépésben az egyes szakpolitikai területeken erősíthetnék az együttműködésüket: ilyenek például a környezetvédelmet vagy a népegészségügy javítását ösztönző adóintézkedések. Az új döntéshozatali rend harmadik fázisa a hozzáadott érték-adóra (ÁFA) és a jövedéki adóra terjedne ki. Végül a negyedik, befejező lépésként a társasági adóalapról és a digitális gazdaság – sürgetően fontos – adóztatásáról is többségi alapon döntenének. Az EB ezúttal sem vádolható türelmetlenséggel vagy azzal, hogy nem tanúsít kellő megértést a tagállamok „nemzeti” érzékenységével szemben. Mindössze abban bízik, hogy sokan belátják majd a javaslat gazdasági észszerűségét, s az adópolitikával is igyekeznek erősíteni az egységes európai piacot a globális konkurenciával szemben.

Természetes dolog, hogy a politika színpadán a drámai konfliktusok és a nagy szónoklatok hatnak igazán. A populista nemzetmentők sokkal könnyebben ragadják meg az emberek képzeletét, mint azok, akik unalmas gazdasági jogszabályokkal, netán a technikai normák vagy az adójog fontosságával érvelnek. Mégis érdemes sokadszor is felidézni Romano Prodi, egykori bizottsági elnök bon mot-ját, aki szerint az európai integráció többnyire a traktorülések szabványjogi harmonizációjával haladt előre. Ahogy látjuk, a „brüsszeli” bürokraták a Brexit-dráma idején sem adják fel. A kilépési megállapodás és az adóreform-javaslat egyaránt azt sugallja, hogy – Donald Trumpot és lelkes híveit leszámítva – még nem őrült meg a világ.