Azt senki sem köszöni majd meg, amit az oktatással tett ez a kormány (G7)
"A NER-program 31. oldalától olvashatjuk a Felsőoktatás és a szakképzés célszerűsítése alfejezetet, aminek a címe már önmagában is beszédes. Ebben azt írták nyolc éve, hogy “megbomlottak az egyensúlyok az oktatásban”, ami azért történt, mert egyre több fiatal tanult a felsőoktatásban, miközben a szakképzés elveszítette a presztízsét és egyes szakmákat már alig tanult bárki is. Márpedig a Fidesz szerint a multinacionális termelővállalatoknak és a hazai kkv-knak is leginkább jól képzett szakmunkásokra van szüksége, ezért ezeket az arányokat meg kell változtatni, különben elképzelhetetlen, hogy Magyarország gazdaságilag felzárkózzon bárhova is – írták. Mindez tökéletesen leírja a Fidesz oktatáshoz való viszonyát, ami egyébként nyolc év alatt semmit sem változott. Pedig a tények éppen hogy változásért kiáltanak." - via g7.24.hu |