OECD: kasztosodó társadalom és anyagilag sebezhető középosztály
Szegényedik a középosztály, egyre kevesebben élnek anyagi biztonságban (Index)
"Magunk mögött hagytuk a válságot, már évek óta bővül a gazdaság, emiatt egyre látványosabb lett, hogy a fejlődés nem mindenkit érint ugyanolyan mértékben. Sőt, vannak társadalmi csoportok, amelyek egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. A megfizethető, biztonságos lakhatás már nemcsak a szegényebbeknek, hanem a középosztály tagjainak is egyre kevésbé számít alapnak. Ezzel egy időben a társadalmi mobilitás lehetőségei beszűkültek, aki szegény családba születik, annak egyre nehezebb kitörnie a szegénységből. Nem a tehetség és a szorgalom vezet sikerre, hanem a családfő iskolázottsága. Az OECD kiadott két jelentést, hogy lássuk, hol mekkora a baj." - via index.hu
Kasztosodik a magyar társadalom, és ennek mind megisszuk a levét (G7)
"A társadalmi mobilitás és a széles középosztály megléte előfeltétele egy jól működő demokráciának: talán ezért is szentelt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) két hosszabb tanulmánykötetet is ennek a két témának az elmúlt két évben. Ezekből többek között például az az első hallásra megdöbbentőnek hangzó tény derült ki, hogy Magyarországon egy szegény családnak több mint 200 évig tart kiemelkedni a szegénységből és középosztálybelivé válni." - via g7.hu |
|