Ezt mondta halálos ágyán Antall Orbánnak – megszólal a koronatanú (Válasz Online)
"'Apám azt gondolta: az állam vezetőinek az a feladata, hogy felemelje azokat, akiknek kevesebb jutott, s ne leszálljon hozzájuk. A modern politikában ez teljesen máshogy van' – mondja a Válasz Online-nak Antall György. Antall József elsőszülött fia annak ellenére nem beszélt édesapjáról eddig részletesen a nyilvánosságban, hogy az első szabadon választott miniszterelnök 'titkos tanácsosaként' sok mindent látott és hallott. Exkluzív nagyinterjú." - via valaszonline.hu
Azt gondoltuk, ha lesz felelősségre vonás, attól a Biszku-féléknek kell félniük, nem nekünk (24)
"'Egyszer megkaptuk feladatnak a szocialista kultúra hegemóniájának megteremtését, határidőt is rendeltek hozzá' – érzékeltette a pártállami rendszer abszurditásainak egyikét Lendvai Ildikó. Az MSZP korábbi elnöke ... beszélt arról, hogyan lett kommunista, ha ugyan az lett, miért lépett be az MSZMP-be, és mi volt a feladata az állampártban. Az átmenet idején nem gondolta, hogy a hozzá hasonló káderekre felelősségre vonás várhat, legfeljebb a Biszku Béla-féléket gondolta célpontnak. Igaz, azt sem hitte volna, hogy négy évvel később egyéni képviselővé választják. Nem bánta meg, hogy az MSZMP kulturális részlegén dolgozott, még ha emiatt a cenzúra vádja kísérte is közéleti pályáját – amire egyébként úgy válaszol, nem volt cenzor, ahogyan szent sem. Legfeljebb elveszett illúzióit bánja, és azt, hogy nem jött rá időben, mitől működésképtelen a rendszer." - via 24.hu |
|