Intézetünk „Hogyan lenne gyógyítható az egészségügy?” című konferenciáján számos különböző szakértői értékelés hangzott el a magyar egészségügy helyzetéről. A szakértők nem minden megoldási lehetőségben értettek egyet, de abban igen, hogy megfelelő elkötelezettséggel, politikai akarattal és felkészült javaslatokkal gyógyítható lenne az állami egészségügy. Konferenciánk második, „Hogyan készül az állami gyógyítás a jövőre?” című szakaszában Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár, Komáromi…
A járóbeteg-szakellátás keretein belül a magyar egészségügyi rendszer már nem gyógyítható, csak a “radikális amputáció” segíthet rajta – kezdte előadását Lantos Gabriella, a Róbert Károly kórház operatív igazgatója. Lantos Gabriella szerint a magyar egészségügyi rendszer legfontosabb problémái ma a következők: az egészségügy finanszírozási rendszere méltánytalan és kontraproduktív; az ellátási alapcsomag körülményei tisztázatlanok, ami…
Székely Tamás előadása során az európai egészségügyi rendszereket mérő, nemrég megjelent EHCI-felmérés (European Health Consumer Index) segítségével mutatta be a magyar egészségügyi rendszer helyzetét, illetve a problémákra vonatkozó megoldási javaslatait. A volt egészségügyi miniszter az EHCI-felmérés kapcsán kiemelte, hogy 35 ország közül a 30. helyen végzett Magyarország. Mindamellett, hogy a magyar egészségügy minősége…
„Vannak problémák, amelyek már nem oldhatók meg abban a koordináta-rendszerben, amelyben keletkeztek” – kezdte előadását Kincses Gyula. Előadása lényegi elemeként hangsúlyozta, hogy az egészségügyet felszíni javításokkal már nem lehet javítani, rendszerszintű átalakításokra van szükség. A volt egészségügyi államtitkár szerint az állam önállóan nem képes felkészülni a modern egészségügyi ellátásra, a valódi kérdés, hogy…
Egészségügyi konferenciánk második, „Hogyan készül az állami gyógyítás a jövőre?” című blokkjában Komáromi Zoltán háziorvos előadását azzal kezdte, hogy az egészségügy helyzetét megfelelő szakértelem mellett csak erős politikai támogatással lehetséges rendezni. Komáromi Zoltán megjegyezte, hogy addig, amíg az egészségügynek nincsen önálló minisztériuma és minisztere a kormányzati struktúrában, addig a politikai szereplők nem fogják komolyan…
Nézze meg a konferencia prezentációit! Lantos Gabriella: Hogyan lenne gyógyítható az egészségügy? Székely Tamás: Az egészségügy javításának lehetőségei Kincses Gyula: A köz- és magán együttélése az egészségügyi ellátásban és az egészségbiztosításban Holchacker Péter: Kilátások? Komáromi Zoltán: A háziorvosi rendszer és az egészségügyi alapellátás “megmentése” Hankó Zoltán: Célok, elvárások, eszközök
Keresés
Lájkolj!
-
Mostanában
Categories
- amerika
- automatizálás
- belpolitika
- brexit
- covid
- demokrácia
- egészség
- egészségügy
- előválasztás
- energetika
- esszé
- európa
- európai unió
- fenntarthatóság
- fidesz
- gazdaság
- gender
- geopolitika
- globalizáció
- hozzászólás
- huxit
- ifjúság
- interjú
- internet
- jogállam
- kereskedelem
- klíma
- kohéziós politika
- konferencia
- könyvajánló
- közép- és kelet-európa
- külpolitika
- média
- médiaszabályzás
- migráció
- milleniumintezet
- minimálbér
- munka
- németország
- népszavazás
- oktatás
- Orbán Viktor
- orosz-ukrán háború
- paks2
- pénzügy
- PISA
- podcast
- populizmus
- Putyin
- rendezvény
- Schengen
- szociális európa
- szolidaritás
- társadalom
- technológia
- tudomány
- Uncategorized
- választás
- világ
- zene