Vendégszerzőnk, Herczog Edit hozzászólása “Európa Expressz: Következő megálló?” címmel 2016. szeptember 16-i konferenciánkhoz.
2000-ben történt, hogy az Európai Tanács elfogadta a nevezetes Lisszaboni Stratégiát. A legversenyképesebb kontinens, mint stratégiai cél még a 2004-es bővítés utáni években is reális lehetőségnek látszott. Az Európai Unió területe megduplázódott, lakossága egyharmadával nőtt, vállalatai sikeresek voltak és sokan néztünk bizakodással a jövőbe. Talán a rideg számoknál is fontosabb, hogy akkoriban egy megmagyarázhatatlan, mindent átható és derűs hangulat lett úrrá a kontinensen. A hidegháborút magunk mögött tudtuk, a határok megszűnése a Szabadságot ígérte és elhittük, hogy egy szebb jövő felé indulhatunk el.
Alig 16 év elteltével azonban az egykori ambiciózus terv szinte teljes feledésbe merült. A világot 2008-ban romba döntő pénzügyi válság nyomán Európa-szerte nő a feszültség. A gazdaság stagnál, a centrumpártokkal szemben egyre nagyobb az elégedetlenség és a szélsőséges nacionalista erők ismét Európa békéjét fenyegetik. Talán a Brexit lehetett az utolsó figyelmeztetés az EU hívei számára, de egyelőre nem sok jelét látjuk a veszély felismerésének. Amikor az integráció eddigi történelmének legnagyobb válságát éli (anarchikus menekültügyek, alig kezelhető államadósságok, a görögök vagy egyes olasz bankok csődközeli állapota), már a „túléléshez” is bátor cselekvésre, s a tagállamok összefogására lenne szükség.
A „Merre tovább Európai Unió?” kérdés már csak azért is aktuális, mert a globális világunkban a kommunikáció és annak technológiai alapjai jelentik a jövőt. A hálózati gazdaság térhódításával az alapvető szükségletek is módosultak, s a mobilitás (valóságos és virtuális értelemben egyaránt) általános igénnyé vált. Bárki, bárhol és bármikor szeretne minél több információ birtokosa lenni, s a kommunikációs eszközeink egyre többet tudnak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a világ technológiai fejlődését – nemzetállami jogalkotással – egyre kevésbé lehet szabályozni. Az info-kommunikációs alapokra épülő platformok, szolgáltatások, áruk és ágazatok feltartóztathatatlanul törnek előre. A Big Data és a digitalizált pénzügyek Európában is szétfeszítik a tagállami kereteket, és ez a populisták szónoklataitól sem lesz másként. Az új technológiákat hasznosító cégeket (lásd Uber, Airbnb és hasonlókat) nem lehet betiltani, de a korrekt piaci verseny feltételeit természetesen a nemzetek feletti szabályozásnak biztosítania kell.
Tapasztalati tény, hogy az IKT-ágazatokon belül a hangsúly – a hardver, szoftver és a hálózati struktúrák változatlan fontossága mellett – az adatgazdaságra tevődik át. Óvatos becslések szerint ennek gyakorlati felismerése akár évi 1%-al is megnövelheti az Európai Unió éves nemzeti jövedelmét. A stratégiai irány tehát nem lehet kérdéses, miután a területi meghatározottságok helyett, egyre inkább az emberi tényező, pontosabban annak tudása, informatikai felkészültsége válik meghatározóvá.
Ma sokak számára divatosnak tűnik temetni az Uniót. A „nemzetmentők” folyamatos kritikája (néha tudatos hazudozása) ellenére azonban az Európai Unió még ma is a világ legfejlettebb gazdasági térsége. Nem véletlen, hogy napjainkban – akár életük kockáztatása árán is – ide igyekeznek a menekültek százezrei. Ráadásul az integráció még a jelenlegi jogi és intézményi keretek változatlansága mellett is óriási kihasználatlan tartalékokkal rendelkezik.
Amennyiben a jelenleg hatályos szabályokat a tagállamok hatékonyabban alkalmaznák, illetve sor kerülne az előkészítés alatt álló uniós jogszabályok elfogadására, akkor 1500 milliárd eurót is meghaladó többlet-forrás felhasználására nyílna lehetőség. Csak emlékeztetőül: ez az összeg nagyjából tízszerese az Európai Unió éves költségvetésének.
Az Európai Parlament Kutatási Központja évente elkészíti az EU belső piaca ún. rejtett gazdasági potenciáljának a felmérését. A 2015-ös „Cost of Non-Europe” adatai alapján meglepő következtetésre juthatunk. Amennyiben a jelenleg hatályos szabályokat a tagállamok hatékonyabban alkalmaznák, illetve sor kerülne az előkészítés alatt álló uniós jogszabályok elfogadására, akkor 1500 milliárd eurót is meghaladó többlet-forrás felhasználására nyílna lehetőség. Csak emlékeztetőül: ez az összeg nagyjából tízszerese az Európai Unió éves költségvetésének. A kutatás arra is kiterjedt, hogy e potenciális tartalék hogyan érintené az egyes gazdasági ágazatok fejlesztési lehetőségeit. Ha csak a három – a jövő szempontjából leginkább perspektivikus – területet nézzük, akkor a „hagyományos” belső piaci források 615 milliárddal, a digitális belső piac 415 milliárddal, s az energia közös piaca mintegy 250 milliárd euróval bővülhetnének.
Ezek a számok önmagukért beszélnek, s akkor még nem esett szó azokról az évszázados civilizációs értékekről, amelyek ezer szállal kötik össze az európai államokat. A jövő nagy kérdése, hogy földrészünk képes-e talpon maradni a kontinensek egyre élesedő gazdasági és politikai versenyében? Megmarad-e a jogállamiságot, a sokszínűséget és a szolidaritást egyaránt értéknek tekintő Szövetségnek, vagy – az egymás ellen acsarkodó nemzetállamok küzdelmében – darabjaira hullik?
Mindannyiunk érdeke, hogy az Európai Unió – értékeit megőrizve – éljen a 21. századi gazdasági lehetőségekkel, s egyúttal valódi politikai Szövetséggé váljék.
Herczog Edit
az Európai Parlament volt képviselője
