Kákosy Csaba, a Day One Capital kockázati tőkebefektető társtulajdonosa előadása a “Milyen legyen a jövő iskolája?” című konferenciánkon.
Az előadás fontosabb megállapításai:
- Nem elég a tehetség, kell egy rendszer, ami abból tudást épít
- Ma nincs lokális piac, mindenki a világpiacon versenyez
- Az oktatási rendszer minősége olyan állam által befolyásolt tényező, ami mindenkinek versenyelőnyt jelenthet
- A technológia ma nem könnyebbé tesz dolgokat, hanem átírja azok működését
- Nagyon sok új piac nyílik, amelyeken azok lesznek sikeresek, akik ma építik ki a hozzá szükséges tudást
- A magyar iskola ma erre nem alkalmas, de ennek nem kell így maradnia
- Magyarországon ma is van tehetség, a feladat, hogy az oktatáspolitika olyan intézményrendszert építsen, ami erre épít, ami ezt ösztönzi, fejlődni engedi a közös siker érdekében
Kákosy Csaba hangsúlyozottan nem oktatási szakértőként, hanem kockázati tőkebefektetőként osztotta meg gondolatait. Elsősorban technológiai projekteket segítő szakemberként arról a világról beszélt, amelyre fel kell készítenie gyermekeinket a magyar iskolának. Milyen igényeket támasztanak a gazdaság szereplői? Milyen készségekkel lehet valaki sikeres munkatárs a jövő vállalataiban?
Először is: nem elég a tehetség. A kulcskérdés az, hogy a tehetséget segít-e kapitalizálni az iskola, hogy az adottságból lesz-e alkalmazható, rugalmas tudás. Az előadó hangsúlyozta: nincs olyan, hogy nemzeti, helyi vagy akár regionális piac. Világpiac van, a magyarok is – ahogy mindenki más – egyre inkább mindenkivel versenyeznek majd munkalehetőségekért, projektekért a világ minden táján. A legjobb munkahelyteremtők pedig a leghasználhatóbb embereket – azaz a legjobb oktatási rendszereket keresik. Az oktatási rendszer minősége tehát olyan, az állam által kontrollált tényező, amely a cégeknek és az egyéneknek is versenyelőnyt biztosíthat.
Közben a világot újraíró másik tényező a technológiai forradalom. Ez nem arról szól, mint régen, hogy könnyebb lesz ugyanaz – jobban néz ki a táblázatkezelő, gyorsabb a nyomtató, egyszerűbb létrehozni egy kimutatást -, hanem teljesen átalakulnak a viszonyok, munkahelyek, a logika, ami működteti a világunkat. Átalakulnak a városok, mindenhol szenzorok, robotok gyűjtenek adatokat és vonnak le következtetéseket, önvezető autók, traktorok, drónok jelennek meg, a hétköznapok műveletei automatizálódnak és alkalmazkodnak. Hatalmas adatmennyiségek keletkeznek, amelyeket csak felkészült szakértelem képes feldolgozni, megérteni és változásokra használni. Az a nagy kérdés, hogy ezt a tudást melyik ország hajlandó ösztönözni, segíteni.
Ez a változás az iskolákban is zajlik. Mivel az iskola az életről szól, az élet része, nem tehet mást az oktatási rendszer, mint felnő a feladathoz. Ahol ez nem történik meg most, ott majd a kényszerek későn, drágábban, veszteséggel, de elérik. Mindenki felteheti magának a kérdést, hogy ezt a változást hogyan lehet jobban segíteni: a globalizáció befogadásával, elmagyarázásával, felemeléssel és támogatással, vagy a hagyományos piacokat újraíró cégek kitiltásával az országból, esetleg plakátokon üzengetéssel az EU fővárosába. Megfelel-e ma a magyar iskola annak a kihívásnak, ami előtte áll?
Az előadó kiemelte, hogy az iskolarendszer átalakítása, alkalmazkodása nem működik magában. Alapvető feltétele, hogy legyen országstratégiai szempontból értelmezhető gondolkodás arról, hogy Magyarország milyen szerepet akar betölteni a világban. Az kevés lesz, hogy ebben az országban van a gyártás Európában, már csak azért is, mert a gyártás is átalakul, így az olcsó – ebből szükségképpen adódóan képzetlen – élőmunkaerő, mint versenyelőny nem tart majd sokáig. Mi jön utána? Ha többet akar az ország, fontos, hogy képes legyen felépíteni azokat az intézményeket és iskolákat, amelyek utat tudnak mutatni az újabb generációnak a sikerhez.
Ha ez a cél, meg kell vizsgálni, hogy van-e olyan tudás a mai tanári közösségben, akármilyen mértékben, ami alapja lehet egy ilyen iskolarendszernek. Amit találunk, arra építve, új tudást kifejlesztve el kell jutnunk ahhoz a tanári közösséghez, amely képes erre. Azokhoz, akik képesek például adatfeldolgozási módszereket tanítani, ami túlmutat a digitális írástudás alapkészségein. Ehhez érdemi gazdasági- és társadalompolitikai fordulatra van szükség, amely képes ezekhez a keretekhez hozzájárulni.
Kákosy Csaba rögzítette, a jelenlegi környezetben a minimum tudásszint két idegen nyelv magabiztos ismerete, informatikai felkészültség, rugalmasság és alkalmazkodóképesség, kreativitás. Olyan oktatási rendszert kell teremteni, ami képest ezekre képes ösztönözni. A mai oktatás nem ilyen. Hiába függ az ország jövője az oktatástól, ha a viták nem a kódolásról szólnak, hanem arról, hogy a tanár viszi-e be a krétát vagy sem.
A gazdasági szakember a nehézségek ellenére részben optimista: annak ellenére, hogy nem látjuk a jövőt, azzal együtt, hogy a mai rendszer komoly károkat okoz, Magyarországon ma látni a tehetséget is, létezik, lehet rá építeni: módszeresen fel kell építeni azt a rendszert, amelyben ez működni fog, és sikeres új generációkhoz vezet.
