Andor László: Rekviem a kereskedelemért

A magasabb jövedelmű országokban főleg az alacsonyan képzettek, az alacsony jövedelmű országokban viszont inkább az iskolázottabbak tartanak a nemzetközi kereskedelemtől és táplálnak félelmeket a globalizációval szemben – mutatják a felmérések. Az utóbbiak csoportjában a magyarok például félnek a génkezelt élelmiszerektől, bár ezt félretéve a kormány támogatásáról biztosította az USA és az Európai Unió között megkötni tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezményt (talán hogy valami pozitívum is legyen a magyar–amerikai kapcsolatokban). 2016-ban azonban felborult a papírforma a világpolitikában, s az idén sok minden megváltozhat a világgazdaságban is. Ha bekövetkezik a trendforduló, annak első számú áldozata az országok és régiók közötti árucsere lesz.

Donald Trump kampánya össztüzet zúdított az amerikai részvétellel kötött vagy kötendő kereskedelmi megállapodásokra. Ha elnökként is ennek megfelelően jár majd el, az klímaváltozást hozhat a nemzetközi kereskedelem egész rendszerében. Az első akció az észak-amerikai térség piacait integráló, bő két évtizede még a republikánusok által kezdeményezett szerződés (NAFTA) elleni roham lehet, holott az nem hozott egyoldalú előnyöket Mexikó számára, amely ez idő alatt lassabban növekedett, mint északi szomszédja. Éppen ezért Chad Brown, a washingtoni Peterson Intézet főmunkatársa múlt év végi írásában azt szorgalmazta: nem kinyírni, hanem átírni kell a megállapodást. Ehhez pedig egy másik szabadkereskedelmi egyezményből kell ihletet meríteni: abból, amelyet az egész csendes-óceáni térség körbeölelésére találtak ki. Ez utóbbi ugyanis, az észak-amerikaival ellentétben, már kifejezetten garantál olyan dolgozói jogokat – az egészséges munkahelyhez vagy éppen a kollektív alkuhoz fűződőeket –, amelyek enyhíthetik a szabadkereskedelem társadalmi következményeitől való félelmeket. Ha viszont Trump a kijavítás helyett kereskedelmi háborúkat indít, az adok-kapok nyomán sok millió amerikai munkahely veszhet el.

Európából nézve persze leginkább a fentebb említett transzatlanti partnerségi egyezmény, a sokat emlegetett TTIP sorsa miatt kell aggódnunk. Pontosabban nem kell, mivel az EU-n belüli tiltakozó akciók miatt az már gyakorlatilag reménytelenné vált, még ha egy washingtoni fordulat következtében politikailag Trump számlájára lehet is írni a bukást. Önmagában az Amerika és Európa közti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése miatt nem alakult volna ki széles körű felháborodás az EU-ban, és nem kérdőjelezték volna meg sokan az Európai Bizottság hatáskörét a kezdeményezés végigvitelére. Csakhogy a TTIP nemcsak az áruk és szolgáltatások forgalmáról, hanem a külföldi beruházások védelméről is szólni akart. 2013 táján még nemcsak a nagy exportőr cégek, hanem többé-kevésbé a befolyásos amerikai és európai szakszervezeti szövetségek is beálltak az elképzelések mögé. Azóta viszont széles körben terjedt el – és nehezen is cáfolható – a vélemény, miszerint az a mód, ahogy a TTIP rendezné a külföldi befektetők és a fogadó államok közötti vitákat, azzal a demokrácia fölé helyezné a gazdasági érdekeket. Márpedig a legkülönbözőbb mozgalmak már jó két évtizede tiltakoznak a „multik” hatalma ellen.

A gazdasági globalizáció egyik legismertebb szakértője, Dani Rodrik a Harvard Egyetemről azt mondja: ne sírjunk a megbukott kereskedelmi megállapodásokért. Szerinte ezek csak érintőlegesen szóltak a növekedés és a munkahelyteremtés javulásáról. Valójában egyre inkább a kereskedelem főszereplői, a nagy transznacionális társaságok érdekérvényesítését szolgálták, háttérbe szorítva más fontos közpolitikai célokat, mint például a fejlődő országok technológiai korszerűsítését, a hektikus tőkeáramlások kezelését, a feltörekvő gazdaságok diverzifikációját. Rodrik az egyik aláírója annak a felhívásnak, amelyet Paul Magnette, a belgiumi vallon régió szocialista miniszterelnöke indított decemberben negyven ismert közgazdász támogatásával új típusú nemzetközi kereskedelmi és gazdasági szerződések létrehozására. Magnette nevét az tette ismertté Európában (és népszerűvé Belgiumban), hogy tavaly néhány napra megakasztotta az EU és Kanada közötti gazdasági megállapodás aláírását. Ez utóbbiban nyolc év kemény munkája testesült meg, mégis majdnem a TTIP-től való félelem áldozatává vált.

Minden jel arra mutat tehát, hogy a globalizáció miatti aggodalmak nyomán egy más, befelé fordulóbb világgazdaságra kell készülnünk. A kontinensek közötti kereskedelem lassabban fog nőni, mint a világgazdaság egésze. Az általános bizonytalanság közepette mindez azt jelenti, hogy jobban meg kell becsülni az Európai Unió belső piacát, sőt élénkíteni is kell azt, például a még meglévő belső korlátok lebontásával. De ami a fő: senkinek nem érdemes – a britek mintájára – hazardírozni az egységes piachoz való hozzáféréssel.

Andor László írása eredetileg a hvg.hu-n jelent meg 2017. január 22-én.

Borítókép: hvg.hu