Javier Solana korábbi NATO főtitkár 2017. február 24-én, a socialeurope.eu-n megjelent írásának magyar nyelvű összefoglalója:

A világnak nagyobb szüksége van az Európai Unióra, mint valaha. Annak ellenére, hogy a közelmúlt válságai és a Brexit lesújtó csapást mértek rá, az EU lehet a legjobb védelmi vonal az Európát leginkább fenyegető veszélyek ellen: elszigetelődés, protekcionizmus, nacionalizmus és a szélsőségek minden formája, akár a kontinensen belül vagy azon kívül növekednek. Ahhoz, hogy az EU eleget tegyen a benne rejlő potenciálnak, a tagállamoknak sürgősen saját érdekeik fölé kéne helyezniük a közös uniós ügyeket.

Bár az amerikai elnök Donald Trump hasonló gondolatmenettel él az Egyesült Államok esetében, az EU esetében nem egy káros gyakorlat formájában valósulna meg. Éppen ellenkezőleg, a gyakorlat arra ösztönözné a tagállamok kormányait, hogy felülemelkedjenek szűk nemzeti érdekeiken, megvédjék a nyitottságot és multilateralizmust, és szembenézzenek a kirekesztő politikai erőkkel, melyek az utóbbi időben túl nagy teret hódítottak. Ezek az intézkedések mind az EU megszilárdulását szolgálnák, ami így segítene a tagállamoknak leküzdeni a kihívásokat, és megőrizni a nemzetközi egységet.

Ez a világrend egyáltalán nem nevezhető lényegtelennek, sem háborús relikviának. Az elmúlt 70 évben ez támogatta a globális jólétet és stabilitást. Szükségünk van rá az őt alkotó multilaterális értékekkel együtt, hogy szembe tudjunk nézni a minket érő gazdasági, környezeti és stratégiai kihívásokkal, melyekkel nem tudunk nemzeti szinten boldogulni.

A fennálló nemzetközi rend sarkalatos pontja az a felismerés, hogy a béke és jólét eléréséhez meg kell értenünk és tiszteletben kell tartanunk a körülöttünk élők érdekeit – mivel ezek éppoly legitimek, mint saját igényeink. A multilateralizmus nem a fenntarthatatlan szolidaritás terméke, ahogy egyesek állítják; sokkal inkább az önérdek felvilágosult értelmezése. Konstruktív hozzáállással számos eltérő álláspontú szereplő közt születhet egyetértés, melyből kisebb engedményekkel minden fél nyertesen kerülhet ki; nélküle pedig a tartós béke és a széleskörű jólét sivár kilátások elé nézhet.

Ha minden ország a saját igényei szerint döntene, másokét figyelmen kívül hagyva, a verseny gyorsan felülkerekedne a közérdeken. Ha soha senki nem hajlandó engedni, csak veszíteni fogunk. Ha kizárólag kölcsönös megállapodásoktól függünk, a közös terek és szinergiák, melyek megkönnyítik a megegyezést a bonyolult, de létfontosságú viták esetében – az éghajlatváltozáson át a biztonságig – addig fognak csökkenni, míg teljesen el nem tűnnek.

Ezért is olyan aggasztó a Trump által ismételgetett „Amerika az első” hozzáállás. Mint a világ vezető hatalma, az Egyesült Államok megadja az együttműködés alaphangját, és részvételre ösztönzi az országokat. Ha Amerika álláspontja kimerül az unilaterális és elszigetelődést támogató nézetekben, a többi országot is felhatalmazza rá, hogy kövesse ezt a példát, veszélybe sodorva ezzel mindenkit – saját magát is beleértve.

A közelmúltban a Trump vezetése alatt álló kormány hozzáállása mérséklődni kezdett bizonyos külpolitikai helyzetek esetében. Különösen, mikor Trump végül beleegyezett, hogy tiszteletben tartja az „egy Kína” irányelvet. Ezenkívül felülvizsgálni látszik korábbi álláspontját Japánnal kapcsolatban, miután kétségessé vált, hogy amerikai biztonsági kötelezettségeket be tudja-e tartani. Ezek a fejlemények arra utalnak, hogy az új vezetés végre elkezdte felismerni, hogy ennél jóval konstruktívabb hozzáállásra lesz szüksége.

Ez a felismerés részben a történelem megértéséből eredhet. A tapasztalat azt mutatja, hogy a konfliktusok megelőzésének leghatékonyabb módja befogadáson és együttműködésen át vezet. A kirekesztő retorika azok kezére játszik, akik az identitást egy bevándorlásellenes meghatározásra szűkítik. Amikor a múltban hagyták, hogy ilyen eszmék – nacionalizmus és populizmus – vezessék a politikát, az mindig nagyszabású konfliktust szült.

Egy olyan időszakban, amikor a globális hatalmi dinamika folyamatos változáson megy át, ahogy igaz ez napjainkban, egy ilyen végeredmény kockázata még nagyobb. Napjainkban egy olyan erőfeszítés megtétele, mely egyesíti a feltörekvő hatalmakat – elsősorban Kínát – még jobban felborítaná a globális kormányzás meglévő felépítését. Ezen struktúrák kétségbe vonása, melyek az elmúlt hét évtized tartós stabilitását adták, csupán teret adnának a nacionalista érdekeknek és versengésnek, megnyitva így az utat a volatilitás és a konfliktusok előtt.

Ha az Egyesült Államokra nem lehet számítani, hogy támogassa a globális stabilitást, az EU példamutatása és tapasztalatai még fontosabbá válnak. Az EU megtestesíti a befogadást, az együttműködést és a demokratikus értékeket. Hibái ellenére újra és újra bebizonyította, miként lehet békésen és konstruktívan megoldani a konfliktusokat. Tagállamai egyedülállóan elkötelezettek a multilateralizmus mellett; valóban, hisz mind naponta gyakoroljuk.

Az eredmények önmagukért beszélnek. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy az EU garantálja a békét, a demokráciát, a modernitást és a haladást minden tagja számára. Közösségi modellje – mely előírja az együttműködést, a tárgyalást és kompromisszumkötést egy konzekvens döntés eléréséért – feltételezi a szélsőségek figyelemmel tartását, mivel egyik tagország sem tudja a radikális politikát előrenyomni anélkül, hogy a többi ország visszatartaná.

Ez nem jelenti azt, hogy az uniós országok nem eshetnek a leegyszerűsített populista retorika áldozatául. Éppen ellenkezőleg, az egész lényege, hogy az EU tagállamok egy erősebb és mélyebb Unió felépítésének szenteljék magukat. Európa és az egész világ kedvéért végre itt az ideje, hogy az EU legyen az első.

Senki sem tudja jobban, mint Európa, hogy a szélsőségesség és a nacionalizmus hová vezethetnek – vagy hogyan kell legyőzni őket. Egy felvilágosult és szupranacionális szellemben az EU-nak sikerült elérni a tartós béke állapotát, mely egy évszázaddal ezelőtt lehetetlennek tűnt volna. Nem szabad szem elől téveszteni ezt a teljesítményt. Helyette továbbra is fent kell tartani az egységet, és meg kell mutatni a világnak, mire képes a multilateralizmus.

Javier Solana korábbi NATO-főtitkár cikke eretileg a Social Europe-on jelent meg 2017. február 24-én.