Robert Schiller közgazdász írása eredetileg a Social Europe oldalán jelent meg 2017. március 30-án.

A robotok megadóztatásának ötlete tavaly májusban merült fel egy Európai Parlamentnek készített jelentéstervezetben, melyet a Jogi Bizottság alelnöke Mady Delvaux terjesztett fel. Hangsúlyozva, hogy a robotok miként növelhetnék az egyenlőtlenséget, a jelentés javasolta egy vállalati beszámoló bevezetését arról, hogy a robotika és a mesterséges intelligencia milyen mértékben és arányban járulnak hozzá a gazdasági eredményekhez – mindezt a megfelelő adózás és a társadalombiztosítási járulékok érdekében.

A nyilvánosság reakciója Delvaux indítványára túlnyomórészt negatív volt egy figyelemreméltó kivétellel – Bill Gates ugyanis jóváhagyta az elképzelést. Nem szabad azonban ezt az ötletet rögtön elvetnünk. Csupán az elmúlt évben megfigyelhettük az olyan eszközök elburjánzását, mint a Google Home vagy az Amazon Echo Dot (Alexa), amik könnyedén helyettesíthetik a háztartásbeli munkák bizonyos aspektusát. Szingapúrban a Delphi és a nuTonomy vezető nélküli fuvarszolgáltatásai elkezdték pótolni a taxisofőröket. És itt a Doordash alkalmazás, ami a Starship Technologies miniatűr önvezető járműveit használva kiváltja az ételfutárokat.

Ha ezek és egyéb munkaerő kiszorító újítások beválnak, biztos, hogy megerősödnek az adóztatásukra vonatkozó felszólalások, köszönhetően azoknak a problémáknak, amik egy állásvesztés következtében merülhetnek fel – és amíg gyakran olyan munkákhoz kötődnek, amikkel szorosan azonosulni tudnak, és amik betöltésére éveket készültek. Az optimisták azzal érvelnek, hogy mindig akadtak új munkák azok részére, akiket a technológiai fejlődés kiszorított; kérdéses azonban, hogy a robotizálás forradalmának felgyorsulásával meddig lehet még ebben bízni. A robotok adóztatásának támogatói remélik, hogy a bevezetés lelassítaná a folyamatot, legalábbis átmenetileg, és bevételt biztosítana az olyan pénzügyi szabályozások számára, mint az elbocsátott dolgozók átképzési eljárása.

Az efféle programok olyan fontossá válhatnak, mint a munka az egészséges emberi élethez. Edmund S. Phelps Rewarding Work című művében kiemelte az alapvető társadalmi fontosságát egy hely – egy életpálya fenntartásának. Amikor sok ember nem képes munkát találni és támogatni a családját, az aggasztó következményekkel járhat, és – ahogy Phelps is megemlíti – ez károsíthatja az egész közösség működését. Más szóval, a robotizációnak vannak bizonyos nem kívánt következményei, amelyek indokolhatják a kormányzati beavatkozást.

A robotadó kritikusai nyomatékosítják, hogy a „robot” fogalom kétértelműsége teszi az adóalap meghatározását nehézkessé. Ezenkívül kiemelik a robotika hatalmas és tagadhatatlan jótékony hatását a termelékenység növelésére.

Viszont ne zárjuk ki rögtön legalább egy mérsékelt robotadó bevezetésének lehetőségét egy eltérő munkavilágba történő átmenet során. Egy ilyen adó egy szélesebb körű terv részévé válhatna, mely a robotika forradalmának következményeit lenne hivatott megoldani.

Minden adózási forma, leszámítva az egyösszegű adókat, torzítást okoz a gazdaságban. Ámbár nincs olyan kormány, amely kivethet egyösszegű adókat – ugyanazon összeg beszedése mindenkitől, függetlenül a bevételeiktől és kiadásaiktól – mivel ez az alacsony jövedelműeken csattanna, és megszorítaná a szegényeket, akik elképzelhető, hogy egyáltalán be se tudnák fizetni a kért összeget. Tehát az adók mértékének korrelációban kell lenni az adófizetői képességre rámutató tevékenységekkel, és bármi is ez, az végeredményben mérséklő hatást fog kiváltani.

Frank Ramsey 1927-ben megjelent klasszikusában arról érvel, hogy az adózás okozta torzulások minimalizálásához, meg kell adóztatni az összes tevékenységet, és az ehhez szükséges adókulcsokra tett javaslatokat. Az általa alkalmazott elvont elmélet sosem volt teljesen működőképes tényleges adókulcsok esetében, de erőteljes érveket sorakoztatott fel az ellen, hogy néhány kivételt leszámítva a tevékenységeknek adómentesnek kéne lenni, illetve, hogy minden tevékenységet ugyanolyan mértékben kéne megadóztatni.

Az externáliákkal járó tevékenységekre a Ramsey által javasolt adókulcsoknál magasabbat is ki lehetne szabni. Például az alkoholos italokra kiszabott adók széleskörűen elterjedtek. Az alkoholizmus egy komoly társadalmi probléma. Házasságokat, családokat, életeket tesz tönkre. 1920-tól 1933-ig az Amerikai Egyesült Államok egy sokkal keményebb piaci intervenciót alkalmazott: az alkoholtartalmú italok teljes tilalmát. Azonban kiderült, hogy az alkoholfogyasztás megszüntetése nem lehetséges. Az alkoholadó, amely pontot tett a tilalom végére, egy enyhébb formája volt a mérséklésnek.

A robotadó vitája során számba kell vennünk, milyen alternatívák állnak rendelkezésünkre a növekvő egyenlőtlenség kiküszöbölésére. Természetes lenne, hogy megfontoljuk egy progresszív jövedelemadó és az alapvető jövedelem lehetőségét. Azonban ezek az intézkedések nem örvendenek széleskörű népszerűségnek. Amennyiben a támogatása nem általános, az adó, még ha kiszabott is, nem lesz fenntartható.

Amikor a magas jövedelmekre kiszabott adókat emelik, általában háborús időszakokban, kiderül, hogy ez csak átmeneti megoldás. Végső soron a legtöbb ember számára természetesnek tűnik, hogy a sikeres emberek megadóztatása a sikertelen emberek javára az utóbbi számára lealacsonyító, és sok esetben a fogadó fél részéről sem kívánatos. A politikusok tudják ezt: általában nem kampányolnak olyan jelszavak alapján, hogy elkobozzák a magas jövedelmeket, és így kiegészítsék az alacsonyakat.

Végeredményben az adókat úgy kell átalakítani, hogy orvosolják a robotizáció okozta egyenlőtlenségeket. A robotokra kivetett adó talán politikailag elfogadottabb és hosszú távon is fenntarthatóbb lenne, mint a csupán a magas jövedelemből kiinduló. És bár ez nem közvetlenül az emberek sikerességét adóztatja, mint a jövedelemadók, némileg magasabb adókat implikál több bevétel esetén, amennyiben annak megszerzése olyan tevékenység során történt, amelyben embereket robotokkal helyettesítettek.

Egy mérsékelt robotadó, akár egy átmeneti is, ami lelassíthatja a meglévő piacokat felemésztő technológia adaptációját, természetes elemének tűnik a növekvő egyenlőtlenségekkel foglalkozó politikának. A bevételt a jövedelmek biztosítására lehetne fordítani, hogy segítse az új technológiával helyettesített munkaerő karrierépítési lehetőségeit. Ez összhangban lenne a természetes igazságérzetünkkel, és így valószínűleg el is tudnánk viselni.

 

A szerző a Yale Egyetem közgazdaságtani professzora és vezető közgazdász a MacroMarkets LLC-nél. George Akerloffal közös műve az Animal Spirits – Avagy a lelki tényezők szerepe a gazdaságban és a globális kapitalizmusban magyar nyelven is megjelent.