Maria Alessandra Antonelli és Valeria De Bonis írása a Social Europe oldalán:
Az Európai Uniót nemzeti szinten különböző szociális politikák jellemzik (habár a különbségek már kevésbé annyira elhatárolhatók, mint a korábbi évtizedekben). Az északi országok rendkívül nagy összegeket költenek szociális kiadásokra (Dániában, Finnországban és Svédországban a GDP körülbelül 30 %-át), míg a kontinens országai (Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország és Luxemburg) a középmezőnyben helyezkednek el (2016-ban GDP-jük átlagosan 27 %-át költötték erre a célra), a mediterrán országok (Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália) pedig átlagosan GDP-jük negyedét fordították szociális kiadásokra. Az angolszász országok (Írország és az Egyesült Királyság) és a kelet-európai tagállamok GDP-jüknek csupán 20 %-át áldozzák erre a célra.
Sok közgazdász emeli egy adott szociálpolitika másokhoz viszonyított teljesítményének előnyeit. Köztudott, hogy a skandináv országokban sokkal magasabbak a családoknak járó állami juttatások, mint a mediterrán és a kelet-európai országokban, így pedig jobb eredményeket érnek el az anyák foglalkoztatása és a gyermekvállalási hajlandóság területén.
Ebből adódóan alapvetően szükséges az egyes szociálpolitikák relatív teljesítményének összehasonlítása, hogy feltérképezzük az egymásra irányuló, pozitív kölcsönhatásokat. A családoknak járó magasabb kötségvetési támogatások (mint például a GYES) ösztönzi a nők munkapiacra való visszatérését, ezzel egyidőben egyéb célok eléréséhez is hozzájárul, mint a jövedelem-egyenlőtlenség és a szegénység csökkentése. Az aktív foglalkoztatási politikák hasonló hatással bírnak, csökkentik a munkanélküliséget és a szegénységet.
Az OECD és az Eurostat (2013) adatai alapján létrehoztuk egy összetett gazdasági indikátort azzal a céllal, hogy értékeljük 22 európai ország jóléti intézkedéseit. A társadalmi (családi, egészségügyi, munkaügyi, idősügyi, a munkanélküliség és a vagyoni egyenlőtlenség csökkentését célzó) kiadások hét tényezőjét vettük alapul és minden szektorra vonatkozóan összevetettük az eredményeket az egyes szociális szakpolitikák fő célindikátorával, olyanokkal, mint:
- az anyák foglalkoztatása és a háztartások nettó jövedelme (családpolitika),
- születéskor várható élettartam (egészségügy),
- munkanélküliségi ráta (foglalkoztatáspolitika),
- az idősek és a munkanélküliek nettó helyettesítési arányát,
- a költségvetés nyugdíjakra szánt juttatásai,
- a jövedelem-koncentráció (Gini Index) és
- a szociálpolitikák alapvető hatékonyságát mérő, a megélhetési szintet biztosító szegénységi index.
Ezen mutatók alapján hoztuk létre a Teljesítmény Indexet.
Az eredmények az alábbi táblázatban láthatóak:
A mutató 1.96-os minimumértéktől (Görögország) 6.34-es maximumértékig (Norvégia) terjed és a nettó szociális kiadásokkal összevetve némi változékonyságot mutat (lásd: következő ábra). A nettó szociális kiadások és a teljesítmény index átlagos értékei megközelítőleg 8.92 és 4.26.
Megfigyelhető, hogy az egyes országokban alapvetően hasonló mértékű kiadásokat különböző teljesítményszint jellemzi (Németország, Ausztria és Dánia, valamint Görögország, Portugália és Szlovénia).
Mindazonáltal általánosságban a magasabb kiadások magasabb szintű teljesítményt eredményeznek. Az eltérő trend a bekarikázott országokra vonatkozik.
Az országok a teljesítmény index elemeiben is eltérést mutatnak. A mediterrán országokat többnyire gyenge eredmények jellemzik az olyan elemek területén, mint a „család”, a „fogyatékosság”, a „szegénység” és az „egyenlőtlenség”. A „család”, az „egészségügy”, a „munkanélküliség”, a „vagyoni egyenlőtlenség” és a „szegénység” komponensekben a skandináv országok (Norvégia, Dánia, Svédország), Hollandia és néhány kontinentális ország, például Luxemburg teljesít magasan. Az angolszász országok pedig a munkanélküliséget és a szegénységet tekintve teljesítenek jól.
Általánosságban beszélve (néhány ország kivételével) a magasabb közkiadások egyértelműen összefüggenek a magasabb teljesítménnyel. Azok az országok, melyeknek magasabb a globális gazdasági teljesítménye, szektorokra bontva nagyobb változékonyságot mutatnak, így aránytalan az egyes szektorokba irányuló befektetéseik, még abban az esetben is, ha többet költenek szociális területekre. Néhány ország (Magyarország, Írország, Olaszország, Lengyelország és Portugália) nagyon alacsony teljesítményt mutat a fogyatékkal élők segítését célzó politikákban, míg az egyenlőtlenség és szegénység elleni intézkedések alig vannak jelen Észtországban, csak úgy mint a munkanélküliségi juttatások Görögországban. Az empirikus tapasztalat tehát azt javasolja, hogy a kiadások csökkentése helyett a költségcsoportok újraelosztására van szükség. A potenciálisan pozitív hatásuk miatt az egyszerre több komponens problémáit megoldására irányuló politikák lennének kedvezőbbek.
Maria Alessandra Antonelli és Valeria De Bonis a római Sapienza Egyetem professzorai. Írásuk eredetileg a socialeurope.eu-n jelent meg 2017. július 19-én. A cikket a Millennium Intézet kollégái fordították.
