A Millennium Intézet bemutatja: Millennium Podcast
Munkatársaink néhány hetente leülnek és hazánk, illetve idővel Európa meghatározó szakértőivel, elemzőivel beszélik át az aktuális és fontos szakpolitikai témákat, fél órában. A beszélgetéseket számítógépen, telefonon, útközben, vagy akár a fürdőkádban is hallgathatja!
5. epizód: Bart István
Bart István 2002 óta foglalkozik éghajlat- és energiapolitikával. 2002 és 2005 között a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium osztályvezetőjeként irányította az EU Kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) hazai bevezetését. 2005 és 2011 között az Európai Bizottság Környezetvédelmi, (később Éghajlat-politikai) Főigazgatóságán dolgozott, ahol főleg az ETS irányításában és szabályozásában vett részt. 2011-ben a magyar EU elnökség klímapolitikai szakértőinek munkáját segítette az Európai Bizottság budapesti kiküldöttjeként. 2011 és 2015 között a Magyar Energiahatékonysági Intézetben dolgozott ügyvezetőként, majd stratégiai igazgatóként. A nemzetközi klímatárgyalások több fordulóján (Milano, Bali, Cancun) is részt vett, fő szakterülete a kibocsátás-kereskedelem, a nemzetközi klíimatárgyalások, illetve az energiahatékonyság. Több cikket, illetve könyv-részletet írt az éghajlatpolitikáról és a kibocsátás-kereskedelemről.
A beszélgetés YouTube csatornánkon, illetve itt is hallgatható:
00:51 – A társadalom törékenysége
06:26 – Ingatlanpiac és klímaváltozás
08:54 – Magyarország harca a klímaváltozás ellen
11:02 – A rezsicsökkentés
13:43 – A területrendezés hiányosságai
15:04 – Lengyelország és a szén
15:39 – Paks 2
16:08 – Magyar zöldenergia
18:44 – A magyar falvak elnéptelenedése
Hallgasd meg Soundcloud-on: