Andor László – intézetünk tanácsadó testületének elnöke – írása eredetileg a hirklikk.hu-n jelent meg 2020. november 27-én.

Az elmúlt években sokat beszéltünk arról, hogy az Európai Uniónak szüksége van Bankunióra, Tőkepiaci Unióra, Energiaunóra, vagy akár Fiskális Unióra. Kevesen vállalták, hogy ezt a sorozatot kiegészítsék olyan gondolatokkal, mint a Szociális Unió, vagy az Egészségügyi Unió. Az utóbbiak felvetéséhez, kidolgozásához több bátorságra van szükség.

Ujhelyi István azon kevesek közé tartozik az Európai Parlamentben, akik az Egészségügyi Unió szükségességét már a koronavírus támadása előtt megfogalmazták és napirendre tűzték. Aztán 2020. júliusában, a világjárvány hatására az EP elfogadta ezt a koncepciót, és ma már az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is magától értetődőnek gondolja, hogy ezen dolgozni kell; ez lehet az ő ötéves mandátumának egyik legfontosabb kézzel fogható eredménye.

Mint minden hasonló esetben, itt is tekintetbe kell venni, hogy az EU sokszínű, és egy kormányzati szakterület problémái eltérően érintik az egyes tagországokat. Elsősorban az EU keleti peremvidékére jellemző az orvosok és ápolók elvándorlása, ami az ellátásban egyre fokozódó hiányokat okoz. Ugyanakkor több nyugati tagországnak az okozza a legnagyobb fejfájást, hogy egy járvány idején a kormányok túl könnyen és gyorsan folyamodnak a határok lezárásához, ami esetleg indokolatlan gazdasági veszteségeket okoz.

A helyzetet súlyosbítja Kelet-Közép-Európában, de egyébként más országokban is, ha a makrogazdasági szabályozás nem enged elegendő beruházást a közszférában, és így az egészségügy terén sem. Vagy enged, de a kormányon levő csoportok számára nem prioritás, hogy az emberek egészségébe beruházzanak. Ezekben az országokban az egészségügyi kapacitások gyengülése – részben az elvándorlás, részben a beruházások és korszerűsítések elmaradása miatt – nagy probléma volt már a koronavírus előtt is. Előfordult az is, hogy a döntéshozók fordítva ültek a lovon, például amikor az egészségbiztosítás privatizációját erőltették, még a nagy pénzügyi válság (2008-2009) előtti években.

Az európai országok egészségügyi szolgáltató és finanszírozó rendszerei sokszínűek, és valószínűleg azok is maradnak. A járvány azonban jól megvilágítja, hol vannak a magánszektor kiterjesztésének határai. Az állami felelősséget nem lehet leépíteni, de az sem megoldás, hogy a lerongyolódott szolgáltató rendszert válságok idején katonai vagy belügyi vezetés alá rendeljük a működőképesség fenntartása érdekében. Most kell kidolgozni azokat a válságálló modelleket, amelyek a legkülönbözőbb helyzetekben jól tudnak teljesíteni. A szükséges reformokhoz és beruházásokhoz az Európai Unió koordinációs képessége és erőforrásai igen nagy segítséget tudnak nyújtani.

Lehetséges persze, hogy a következő hónapokban valamikor elkezdődik a tömeges oltás a koronavírus ellen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden megoldódik az európai egészségügyben. Több okunk is van arra, hogy ebben kételkedjünk. Először is: nem lehet kizárni, hogy a jövőben hasonló járványok érnek el bennünket. Másodszor: az egészségügyi kapacitások egyenlőtlen fejlődése az EU-ban más okoknál fogva is kialakult, és ezeket fel kell tárni, ki kell küszöbölni. Ez pedig nem fog menni rövid idő alatt, valamilyen hosszabb távú koncepcióra lesz szükség. Harmadszor: az Európai Uniónak számos területen, így az egészségügyben is meg kell mutatnia, hogy többet tud tenni az állampolgárok védelméért, biztonságáért.

Frank Vandenbroucke, Belgium egészségügyi minisztere ezen a héten cikket írt a Progressive Post című online folyóiratba. Ebben pontosan azt írja, hogy az Egészségügyi Unió melletti kiállás most egybevág azzal az általános elvárással, hogy az EU megmutassa: gondoskodik, véd, szolgál. Az Egészségügyi Unió az általa már korábban szorgalmazott Szociális Unió egyik pillére lehet a jövőben.

Arra is felhívja a figyelmet Frank Vandenbroucke, hogy az Európai Unió újonnan elfogadott költségvetésében – összhangban a megváltozott korszellemmel – az egészségügyre fordított összegek a korábbi 13-szorosára emelkednek. Ez több mint 5 millárd eurót jelent. Minden olyan akció tehát, amely az új EU-költségvetés elfogadását hátráltatja, nem egyszerűen a gazdasági fellendülést akadályozza, hanem nehezíti az egészségügyi együttműködést és beruházásokat, a mindannyiunk számára szükséges védelmi vonalak kiépítését is.